2010. november 14., vasárnap

Pizza

Ezt a receptet Andi konyhájában találtam Pizza Carbonara néven. Nagyon finom a tésztája.

Hozzávalók a tésztához: 30 dkg liszt, 1 tojás, kb. 1,5 dl tej, 2 evőkanál olaj, 2 dkg élesztő , 1 teáskanál cukor, 1 mokkáskanál só

Hozzávalók a feltéthez: 1,5 dl főzőtejszín, 20 - 25 dkg sonka, 20 dkg bacon, 1 kinyomós ömlesztett sajt, reszelt sajt, oreganó, pizzafűszer

A tészta elkészítése: 0,5 dl tejet langyosra melegítjük. Az elmorzsolt élesztőt és a cukrot egy kevés (1 kávéskanálnyi) liszttel elkeverjük és a langyos tejet hozzáöntjük. Ha felfutott az élesztő, összedolgozzuk a liszttel, a tojással, a sóval és az olajjal, pizzafűszerrel, oreganóval és a maradék 1 dl tejjel. Jól kigyúrjuk. 30 percig langyos helyen pihentetjük.

Amíg kel a tészta készítsük el a feltétet. Vágjuk apró kockákra a sonkát és a bacont is. A bacont egy kevés olajon pirítsuk meg. A kinyomós krémsajtot a főzőtejszínnel keverjük simára. Ezt a legkönnyebben úgy érjük el, ha mikróba pár másodpercre betéve meglangyosítjuk és ezután könnyen kikeverhető lesz egy kis habverővel. Ízesítsük oreganóval, pizzafűszerrel és esetleg borssal.

Ha megkelt a tészta nyújtsuk ki téglalap alakúra, gáztepsi méretűre. A tepsinket béleljük ki sütőpapírral és helyezzük rá a kinyújtott tésztát. Kenjük meg a tejszínes krémsajttal. (nem baj, ha folyós!) Tegyük rá a sonkát, a megsütött szalonnát és a reszelt sajtot.

Előmelegített sütőben, kb. 170 - 180 fokon süssük kb. 20-25 percig.

Nálam egy kicsit máshogy készül a feltét, csak a tésztája készül a fenti recept alapján:

Ennyi adagból 1 gáztepsi mennyiség lesz. Minden hozzávalót kenyérsütőgépbe tettem. Kb. 30 perc alatt sima tésztává dolgozta a hozzávalókat, majd kelesztőtálban megkelesztettem. Amikor megkelt, gáztepsi méretűre nyújtottam, megszúrkáltam a tetejét villával és előmelegített sütőben félig megsütöttem (a teteje kezdett színt kapni).

Közben előkészítettem a többi hozzávalót. Amikor félig megsült a tészta, kivettem a sütőből és megkentem ketchuppal. Erre jöttek a fűszerek, nálam kakukkfű, bazsalikom, borsikafű és kevés majoranna. Utána felvágottal sűrűn kiraktam, ismét ketchup következett, majd mégegyszer fűszereztem és a tetejét jó vastagon megszórtam reszelt sajttal.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése