2011. január 9., vasárnap

Szerb pogácsa

Egy ideje már nézegettem ezt a gyönyörűséget. Tudtam, hogy meg kell sütnöm, végül EVE and APPLE blogjáról sütöttem meg. Eredeti recept itt található.
A neve csalókás, mert igazából ez egy kenyérféleség, méghozzá különlegesen finom.


Ide most úgy írom le, ahogy én készítettem:

Hozzávalók:
2 dl tej
1 dl víz
35 dkg sima liszt
15 dkg rétes liszt
1/2 cs. sütőpor
1 teáskanál cukor
1 evőkanál só
2,5 dkg élesztő


A fenti sorrendben kenyérsütőbe tettem a hozzávalókat, majd kb. 20 perc alatt szép sima, rugalmas tésztát dagasztattam a géppel. Utána kelesztőtálba tettem a tésztát, 20 perc múlva átgyúrtam, majd megvártam míg fellöki a kelesztőtál tetejét, vagyis megkelt. Utána vékony téglalap formára kinyújtottam, megkentem 10 dkg olvasztott margarinnal és jó szorosan feltekertem, mint a beiglit. Ezt a tekercset 6 darabba vágtam, majd egy 22 cm-es tortaformát kibéleltem sütőpapírral és elhelyeztem benne a tekercs darabokat (egyet középre, a többit köré, nem kell túl szorosra, úgyis nőni fognak sülés közben). A tetejét lekentem felvert tojással és megszórtam szezám maggal és kb. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 70 percig sütöttem.

kelesztés előtt

megkelt a kenyér





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése