2017. november 4., szombat

Lekváros bukta


Ez a recept Limarától származik: Lekváros bukta
 

Hozzávalók:
60 dkg liszt 
csipet só 
3 ek. cukor 
2 tojás sárgája 
1 tojás 
3 dl tej 
6 dkg olv. margarin 
2,5 dkg élesztő 
szilvalekvár (én sütésálló vegyes gyümölcsízzel készítettem)
+ 1 tojás a tetejére

Elkészítés:
Kevés cukros, langyos tejben elkeverem az élesztőt, hagyom kb. 10-15 percig, míg szépen megemelkedik. A többi hozzávalóval lágy, hólyagos tésztát dagasztok, a vajat csak a végén adom hozzá. Kelesztőtálban hagyom duplájára kelni. Lisztezett felületre borítom, ujjnyi vastagra elnyújtom. Kb. 8 cm-es négyzetekre vágom, mindre teszek bőven lekvárt, egyesével feltekerem. Egy tepsit vajjal kikenek (vagy sütőpapírt teszek bele), ebbe sorakoztatom a tekercseket. Akkora tepsibe teszem, hogy az egymás mellé ültetett bukták teljesen kitöltsék. Egy ruhával letakarom, hagyom kb. 30 percig kelni, ezalatt ismét szépen megemelkedik. A megkelt buktákat tojással lekenem. 180 fokra előmelegített sütőben sütöm kb. 25 percig, míg szép piros színe lesz. A tepsiből egyben borítom ki, hagyom kicsit hűlni, csak ezután tépkedem szét a kalácsokat.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése